Florának nem kell a szomszédba mennie egy kis karácsonyi hangulatért: minden napja a mézeskalácsillat, rénszarvasos mamusz, forralt bor, ajándékok és önzetlen jó cselekedetek bűvöletében telik. Csakhogy a partiképes londoni férfiak és a potenciális munkáltatók nem tolerálják túl jól, ha egy felnőtt nő gyógyíthatatlan karácsonymániában szenved. Flora ugyanis már az első randin kikérdezi partnerétől a Mikulás rénszarvasait, főnökeit pedig állandó, indokolatlan jó cselekedeteivel kergeti az őrületbe.
Így állhat elő az a helyzet, hogy életének huszonkilencedik karácsonya előtt Flora teljesen egyedül, munka nélkül találja magát egy lakásban, amelyet nem tud kifizetni, miután legjobb barátja még a földrészről is elköltözik.
Mi mást tehetne ebben a helyzetben egy menthetetlenül ünnepi lázban égő, magányos nő, mint hogy elindul Lappföld felé, és saját karácsonyi vállalkozásba kezd?
A Flora karácsonyi boltocskája szívmelengető és sziporkázóan vicces történet, amely garantáltan ünnepi hangulatba varázsolja az olvasót.
Nem terveztem az év elején még karácsonyi könyveket forgatni, de végül a sors úgy hozta, hogy az egyik legjobban várt kötet átcsúszott januárra. Igazából mind a három téli hónap igényli az ünnepi könyvek hangulatát, nem érdemes lekorlátozni csak decemberre a varázslatteremtést. A sötét és borongós hétköznapokban szükség van valamire, amibe lehet kapaszkodni mindaddig, míg megérkezik a színes-szagos tavasz. Szóval bátran vegyetek még le a polcról karácsonyi könyveket, köztük Rebecca Raisin Flora karácsonyi boltocskája című kötetét is, ha szeretnétek valamit, ami kellőképp megmelengeti a lelketeket!
Flora életének épp egy olyan szakaszában van, amikor semmi nem akar összejönni. A világ is azt érzékelteti vele, hogy ő maga a probléma forrása, a túl nagy szíve, a gondolkodás nélkül járó szája és a karácsonyimádata. Bohókás jellem, akinek nincsenek extra vágyai, csupán szeretne egy jó állást és egy pasit, akivel a későbbiekben majd családot alapíthat. Ennyi. Ám úgy néz ki, ez nagyon nem akar összejönni, s mikor még a legjobb barátnője is bejelenti, hogy ideiglenesen, egy-két évre el kell költöznie, Flora élete a feje tetejére áll és olyan döntésre határozza el magát, amire korábban sosem gondolt: a saját maga ura lesz és kipróbálja a vanlife életmódot; s mivel nem kispályás, ezért kapásból Lappföldön kezdi el a pályafutását, ami messze van a megszokott londoni életmódtól. Az biztos, hogy ez az utazás nem lesz egyszerű, ideje felkötni a gatyát!
Flora új mottója, hogy úgy élje az életét, mintha egy Hallmark film főszereplője lenne. A sors iróniája, vagy éppen a szerző közbenjárásának köszönhetően, ez a kívánsága akarata ellenére megvalósul. Bár nem annyira hajlandó felismerni az összefüggéseket és a kiszámítható fordulatokat arra hivatkozva, hogyha nem csak külső szemlélő vagy, hanem az események elszenvedője, akkor már kevésbé vicces a történések nagy része, attól még ez tagadhatatlan tény, hogy az ő életútja valóban tipikusan a filmvászonra való eset. Az olvasó pedig, mint szemlélő jókat derülhet a kínos és komikus jeleneteken.
Biztos vagyok benne, hogy ez a kelekótya lány nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését, de abban is hiszek, hogy akik nem teszik le ezt a könyvet az ő tobzódó személyisége miatt egyhamar, hanem kitartanak, végül meg fogják kedvelni; mert lehetetlen nem szeretni. A színre lépése és a kezdeti bemutatkozása kedves, de nagyfokú. Első perctől kezdve éreztem vele a rokonszenvet, de megértettem a regény statisztáit is, miért nem bírnak sokáig a közelébe maradni. Az ismétlési metódusai által a könyv kissé túlírtnak tűnt első látásra, amely rontott az összképen, ám ahogy kézbe veszi a saját sorsát, onnantól kezdve ez majdhogynem teljesen megszűnik. Flora karaktere egyszerre egyszerű és összetett, mert bár a felszínen tényleg csupán egy szószátyár, karácsonyfanatikus lány, azért a lelkében az örök gyerkőc mellett ott csücsül a felnőtt is. Lapról lapra bizonyítja be magának és az olvasónak is, hogy készen áll a rá váró megmérettetésekre és pont a tiszta és csordultig telt szíve lesz az, amely segíti az előrelépésben.
A történet jól felépített. Véleményem szerint a lehető legjobbpontról indul: amikor Flora élete úgymond összeomlik, mert így az olvasó nemcsak a kiugrási lehetőség következményeit látja, hanem a teljes folyamatot végigkövetheti - ezáltal pedig a végére sokkal nagyobb nyomatékkal bír az a változás, ami a lány életébe beállt. A vanlife életmódhoz tartozó döntés megszületése utáni közvetlen cselekedetek, amelyek az előkészület jegyében történnek, nemcsak szórakoztatják az olvasót, hanem megmutatják, hogy azért ez az egész nem olyan egyszerű, hogy az ember fog egy maréknyi pénzt, majd bérel egy számára megfelelő autót, ha épp venni még nem tud, aztán járja céltalanul a vidéket. Bár a gyakorlatban kevés szó esik róla, de azok a rövid szösszenetek pontosan elegendőek ahhoz, hogy alátámasszák, hogy a kérvényezések és szervezések, valamint a hozzájuk tartozó végeláthatatlan papírmunka milyen komoly szervezési készséget igényel. Ha pedig homok kerül a gépezetbe, akkor sincs más lehetőség, mint a problémát megoldani, hiszen hiába jó buli a saját vállalkozás, megvan a saját árnyoldala is.
A lapokon igencsak hangsúlyos a szerelem és a párkapcsolat kérdésköre. Florának elég komoly elképzelése van az ideális partnerről, s mivel nem akarja feleslegesen vesztegetni az idejét, ezért ajtóstul ront a házba, amely mondhatni, sosem volt jövedelmező megoldás. Ez a megküzdési stratégia a karácsonyimádó lelkületével összeolvadva érdekes helyzeteket okoz, amin az olvasó jókat derülhet. Amikor a lapokon megjelenik az elképzelt Hallmark film férfi főszereplője, Connor, onnan kezd csak igazán érdekesnek bizonyulni az érzelmi rétegzés. Flora mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a nagy és izmos testben nem csak a számoknak és a szabályoknak van helye, hanem egy csipetnyi varázslatnak, amit az ünnepi időszak hív életre. Ez a küldetéstudat új értelmet ad az életének, amely rengeteg humoros és egyedi helyzetet okoz. A két főszereplő között kibontakozó kapcsolat szép példát hoz arra, hogy miként tudnak az ellentétek között apró, szinte észrevehetetlen kompromisszumok kialakulni, amelyeknek köszönhetően végül a saját személyiségüket megtartva képesek a másik fél elveit is tiszteletben tartva összefonódni. Aranyos, cuki és rendkívül érzelmes módja ez egy kapcsolat felvezetésének, amelyben túlcsordult a lelkem. Imádtam!
A helyszín és a téma, valamint a főszereplő fő tulajdonsága mind megalapozza az ünnepi időszak hangulatát. Rebecca Raisin egyedi módon hívott életre egy sokszor elmesélt történetet, amely ennek következtében nem hasonlít semmi másra. Imádtam, ahogy sorlövést ad le karácsonyi gömbökkel és a rendelkezésre álló terület száz százalékát lefedik a girlandok és fagyöngyök. A mézeskalácsháztól egészen a szánt vontató rénszarvasokig minden megjelenik ebben a könyvben úgy, hogy bár peremig telt, mégsem csordul túl. Ellentétbe állítja egymással az anyagi vonzatot és a szeretetteljes hangulatot, s eközben igyekszik visszaadni a karácsony valódi tartalmának egy apró falatát. Ennek köszönhetően ez a tökéletes alapozóregény decemberben, de ha bármikor is szükségünk lenne egy kis csodára, akkor is tökéletesen megállja a helyét.
Flora kalandja teljesen levett a lábamról. Ha karácsony előtt olvastam volna ezt a könyvet, akkor biztos vagyok benne, hogy maximálisan megalapozta volna az ünnepi készülődést a lelkemben, ám így, az időszak elmúltával is bőven élvezhető olvasmány volt. A túlzások és a felfokozott okfejtések színesebbé és szórakoztatóbbá teszik a sztorit, amely önmagában is épp elég vidám pillanatot tud okozni. Nem egy jelenet hatására mosolyogtam vagy épp kuncogtam olvasás közben. Ha a szaunákra gondolok, még mindig akaratlanul is vigyorgok. Szóval, ha egy kis romantikus cukiságra vágysz, ami nem csak a lelket melengeti meg, hanem a jókedved is maximumra csavarja, akkor jó szívvel tudom ajánlani ezt a könyvet. Merülj el ezzel a kelekótya és imádnivaló lánnyal a vanlife stílus rejtelmeibe, miközben újrahasznosítási célból szívószálakból készített koszorút akasztasz az ajtóra az ünnepi hangulat jegyében. Ha valamit megtanulsz Florától az legyen az, hogy merj bátor lenni és a saját filmed főhőseként élni.
Szereplők: Flora mindenkit túlragyog a maga módján, csak úgy vibrál. Ennek ellenére azért a többieket is meg lehet ismerni, a sorok között bőven megjelenik mindenki saját érzésvilága, amely által az olvasó úgy érzi, hogy őt is befogadta a közösség.
Történet: Karácsonyimádó lány szerelmet keres jelige esetén ez a könyv legyen a mérvadó. Ennél lentebb ne adjátok! Flora története egyenes szálon fut, tényleg filmszerű, a chick lit verzióból. Egyszerű, nagy gesztusokkal és meredek helyzetekkel tarkított, de pont ettől olyannyira szerethető.
Nyelvezet: Könnyen és kényelmesen olvasható. Az elején a szereplők elég gyakorta ismétlik a gondolataikat, ami kissé frusztráló és túlírt hatást gerjeszt, ám ez idővel csillapodik.
Besorolás: Szórakoztató irodalom romantikus.
Esztétika: A borító csodálatos lett, ahogy a belső megjelenítés is. Bár a teljes sztori a karácsonyi időszakra épül, a külső megjelenésen mutatott visszafogottság tökéletes. Tetszik, hogy nem lett túltolva, hiszen ennél sokkal több van ebbe a regénybe, még akkor is, ha nem kell véresen komolyan venni.
Értékelés:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiidU79FxOzZNPs_yDzj9cEP8ttsGKoLVLaMEaljDJTPyP1MNtW43-NOQ5D_q-dFaSM_fJaTw1YSLxGiLrrhoX2yrs4NcbgWuKaPCDXWodGwZ_X78T-KM8XDLuEYb4qsUYft4XEbjsObCM3/s1600/15782338_386253175053856_1917452804_n.png)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiidU79FxOzZNPs_yDzj9cEP8ttsGKoLVLaMEaljDJTPyP1MNtW43-NOQ5D_q-dFaSM_fJaTw1YSLxGiLrrhoX2yrs4NcbgWuKaPCDXWodGwZ_X78T-KM8XDLuEYb4qsUYft4XEbjsObCM3/s1600/15782338_386253175053856_1917452804_n.png)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiidU79FxOzZNPs_yDzj9cEP8ttsGKoLVLaMEaljDJTPyP1MNtW43-NOQ5D_q-dFaSM_fJaTw1YSLxGiLrrhoX2yrs4NcbgWuKaPCDXWodGwZ_X78T-KM8XDLuEYb4qsUYft4XEbjsObCM3/s1600/15782338_386253175053856_1917452804_n.png)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiidU79FxOzZNPs_yDzj9cEP8ttsGKoLVLaMEaljDJTPyP1MNtW43-NOQ5D_q-dFaSM_fJaTw1YSLxGiLrrhoX2yrs4NcbgWuKaPCDXWodGwZ_X78T-KM8XDLuEYb4qsUYft4XEbjsObCM3/s1600/15782338_386253175053856_1917452804_n.png)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxnVpAnoAPX4eLetGqnBvyo5kRbZM4XHvmn-W826_0PCOZbywgUxJfqGg05BpiVD5j3riXsIf_VzuM2O8cGZyPHKLZEri9AN4kQow6kMxMZuQV6Lpr1owlntjMVGWuvmGn059WgIaUG3zKde0w-jiRzrlghMY6T2zsXrMXNtPwQXmc_HY0k79UfP62Y875/s1600/16117207_396163847396122_926530614_n.png)
Kedvenc idézetek:
"Livvie behajtja a könyv sarkát, és szinte hallom, ahogy most a világ összes könyvmolya egyszerre felsikolt."
"− A karácsony az örömről szól! A szeretetről! A mások iránti jóindulatról. Arról, hogy azokkal ünnepeljünk, akik boldoggá tesznek. Hogy olyan emberekkel töltsük az időnket, akik mosolyt csalnak az arcunkra. Karácsonyi dalokat énekeljünk és ünnepi hangulatba kerüljünk. És még vagy egy milliárd más dologról, nem gondolod?"
"− Lehet, hogy őrültségnek hangzik, de mi lenne, ha mindenki úgy élne, mintha az élete egy Hallmark-film lenne? Mi lenne, ha kockáztatnánk, kimondanánk, amit gondolunk, és hinnénk, hogy az igaz szerelem mindig megtalálja az útját, bármi történjék is? Mi lenne, ha őszinték lennénk az érzéseinkkel kapcsolatban, tudva, hogy a végén minden a helyére kerül? Akkor a világ sokkal jobb hely lenne!"
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése