Emily Wilde egész életében a tündéreket kutatta. Elismert drüadológusként a szerzetek több száz faját dokumentálta a tündérenciklopédiájában, majd megrajzolta a különböző birodalmak térképeit. Most élete legveszélyesebb tudományos munkája előtt áll: annak a királyságnak a belső működését szeretné tanulmányozni, amelynek ő maga a királynője.
Ugyanis elfogadta korábbi tudományos riválisa, a délceg és szeszélyes Wendell Bambleby házassági ajánlatát, aminek következtében rögtön Tündérhon életveszélyes ármányai kereszttüzébe csöppen. Együtt sikerül visszaszerezniük Wendell rég elveszett királyságának trónját, így Emily egy csodás rémálomban találja magát, ahol megannyi tudományos felfedezés vár rá.
Eleinte viszont éppúgy nem tud beilleszkedni Tündérhonba, mint a halandók világába. Mégis hogyan lehetne királynő egy hozzá hasonló egyszerű tudósból? Nincs sok ideje ezen merengeni, mert Wendell megátalkodott mostohaanyja elátkozta a birodalmat, majd nyomtalanul eltűnt. Hogy megakadályozzák új otthonuk elenyészését, Wendell minden varázserejére és Emily összes tudására szükség lesz.
Ó, még egy szeretett sorozat lezárásához érkeztem márciusban! Emily Wilde tavaly tavasszal lopta be magát a szívembe és mivel a részek igencsak gyorsan érkeztek egymás után, így már olvasható magyarul a trilógia utolsó kötete is.
A karakterek nem, csupán a helyszín változik, hiszen végre valahára elérkeznek Tündérhonba, hogy Wendell elfoglalja helyét a trónon. A szürke kisegér drüandrológusból így válik királynő, aki azon lények felett kell, hogy uralkodjon, akikről eddig a tanulmányait írta. A dolog azért nem olyan egyszerű, hogy csak átlibbennek egy ajtón, majd mindenki hajbókolásba kezd előttük. Az ottlétük első hónapjaiban megannyi kihívással szembesülnek, amelyek többek között életeket is követelnek.
Hogy én mennyire vártam már arra, hogy átlépjük végre a valóság küszöbét és végre abba birodalomba csatangoljunk, ahonnan a mesék származnak! Minden kis furcsaságra éhezve forgattam ezt a kötetet és nem is csalódtam! Ez a könyv tele van, a halandó számára felfoghatatlan dolgokkal, ami a fantasy olvasóknak könnyed csemegeként szolgál.
A történet viszi előre az olvasót. A mostmár abszolút megszokott naplózási elbeszélési mód komfortos, a terjengős leírásokat és lábjegyzeteket mosollyal az arcomon fogadtam. Ez a sorozat lecsendesíti kicsit az olvasót, mert bár rengeteg minden történik a lapokon, annak előadásmódja miatt visszafogottság jellemzi. A sztori eleinte kicsit belesüppedős, de a végére nem győzi az olvasó a fejét kapkodni; emiatt kissé kifejtetlennek éreztem, de addigra már annyira belelovaltam magam az eseményekbe, hogy ez nem vont le az értékéből. A lezárásban visszatér a megszokott stílus, újfent az origón helyezkednek el a karakterek.
Tündéres könyvek közül messzemenően kirívó az Emily Wilde trilógia. Abszolút nem a megszokott elemekkel és fordulatokkal dolgozik, s a hangulata is eltér minden eddigitől. Kell hozzá egyfajta lelkület, egymásra kell találnia az olvasónak és a könyvnek, kapcsolódnia kell, de ha megvan a kémia, akkor biztosan élvezni fogja a leírt kalandokat.
Szempontok szerint:
Szereplők: Mit sem változtak a korábbiakhoz képest. Emily számára továbbra ia tudomány és a kutatás az elsőrangú, de azért mostmár bátrabban mer kötődni Wendellhez is. A tündérkirálynak jót tett a környezetváltozás, érezhetően otthonosabban mozog ebben a közegben, még a problémák és a kétségei ellenére is. Jól esett, hogy sokszor szót kapott, ám hiányoltam az általa írt oldalakat, amelyek a korábbi kötetekben is felütötték a fejüket. Orla abszolút kedvencem lett, sajnáltam, hogy csak ennyi jelenet jutott neki. Szerintem többet is ki lehetett volna belőle hozni.
Történet: Az alapvető történetfelépítés és vezetés tetszett. Átgondolt, körmönfont, elegendő meglepetéssel szolgál, de hiányzott belőle az a profizmus, amit az előző kötetekben már megszoktunk. Emily kissé beszűkült látásmóddal szemléli a dolgokat, nem is lett minden felmerülő kérdés kifejtve és sok lehetséges szál szimplán el lett engedve. Mintha a szerző olyannyira sietett volna, hogy nem maradt ideje egy utolsó átnézésre, amely a világbővítésen csattant végül.
Nyelvezet: Abszolút a korábbi sémát hozza, tényleg olyan, mintha Emily következő naplóját venné kézbe az ember. Főként tényleírásokon keresztül mutatja be az eseményeket, terjengősre bővítve azon leíró részekkel, amelyeket a tudományos munkája során fedez fel, csipetnyit megfűszerezve a saját lelkének világával. Ez utóbbi már jelentősebb a lapokon, mint korábban, de még mindig elenyésző mennyiséget tesz ki. Szerintem ez pont ettől jó. A humorfaktor azonos, sőt, szerintem ez volt az eddigi legviccesebb kötet.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, fantasy.
Esztétika: Ahogy a korábbi részek, ez a kötet is ugyanazon sémára épül, ami tökéletes összhangot teremt a polcon. Ez számomra fontos és megkapó. Imádok ránézni, és még inkább simogatni a nem megszokott anyagválasztás miatt, ami csak az Agave Könyvek némely kiadványára jellemző.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Igazából amint visszaszerzem a trónt, semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél. Ha arra vágysz, hogy a kastély egyik eldugott sarkában görnyedezz a könyveid és a jegyzetfüzeted felett, és csak akkor mozdulnál ki onnan, ha felkereshetsz egy manópiacot vagy egy rémodút, akkor úgy lesz.
Szaggatott sóhaj tört fel belőlem.
– Miféle királyné lennék akkor?
Közel hajolt, csókot lehelt az arcomra, és teljesen őszintén felelt.
– Az enyém.""Ha van valami, amiben Wendell-lel soha nem fogunk egyetérteni, az az, hogy bölcs dolog-e megpróbálni elrángatni Tündérhonba egy macskát."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése