Egyszer minden véget ér.
Amikor a halálos hajsza a végéhez közeledik, minden törvényi és erkölcsi gát leomlik. A bosszúhadjárat mögött álló rejtélyes lángelme még mindig képes meglepetést okozni, de vajon elég felkészült és dörzsölt ahhoz, hogy túljárjon a bűnüldözés legjobbjainak eszén? Ördögi terve tényleg Nicholas Benning megsemmisítéséről szól, vagy létezik egy ennél nagyobb cél, amely mindeddig rejtve maradt a nyomozók elől?
Joyce Saunders számára a nagyszabású, országhatárokon átívelő ügy lezárása immár személyes kérdés. Sikerül elvarrnia minden szálat, és leszámolnia minden ellenségével? Felelősségre vonni a bűnösöket, és igazságot szolgáltatni az ártatlanoknak?
Létezik egyetemes igazság, vagy mások feletti ítéletünket egyéni szűrőink is befolyásolják?
Sienna Cole Ígéret-sorozatának negyedik része egy erős társadalomkritikával megfűszerezett, feszültséggel és rejtélyekkel teli utazás. Most mindenkiről lehull az álarc. Megmutatkozik, hogy nincs tisztán jó és rossz, fekete és fehér – csupán gyarló emberek, akik saját önös érdekeiket nézve bármire képesek. Az összeesküvések, hazugságok és manipuláció övezte ösvényen az emberi lélek legmélyebb rétegeibe jutunk.
Ha egy sorozat utolsó részéhez érek, az általában keserédes érzéseket vált ki belőlem. Egyfelől örülök, mert végre minden titokról lehull a lepel, másfelől azonban nehéz elengedni a karakterek sok rész óta fogott kezét. Sienna Cole Ígéret sorozata esetén kicsit egyedi helyzetben voltam. Mivel a részek megszületése közben még maga a szerző sem volt tisztában azzal, hogy mikor fogja véglegesen lezárni a történetét - hiszen ne felejtsük el, hogy eredetileg ez egy kötet lett volna csak -, így némi frusztrációval kevert elégedettség lett úrrá rajtam. Megmondom őszintén, amíg az utolsó szóig el nem jutottam, addig nem hittem benne teljesen, hogy Az ígéret rabjaival tényleg be fog zárulni a kör. Most viszont elégedett vagyok, hogy ez megtörtént. Sienna Cole tudja, hol van az a pont, ahol meg kell állni. A csúcson kell abbahagyni és ez a kötet fixen a sorozat végállomása.
Az események már egészen kiélezettek. Az elmúlt három részben hatalmas utat tettek meg a karakterek, akiknek mindegyike többféle színezetben ragyog. Akiről azt hihette az olvasó, hogy áldozat, kiderült, hogy a törvénytelenség posványában élvezettel dagonyázó. A tiszta lelkülettel bíró emberek is többszörösen megbotlottak. Az örök hűséget esküdtek pedig maguk okozták társuk vesztét. Mindezek mellett azonban még mindig van valaki, aki a történet középpontjában áll, de mégis csupán csak passzív szereplőként van jelen az események epicentrumában. Valaki, akinek mindenhova elér a keze, a befolyása hatalmas, úgy játszik az emberekkel, mint macska az egérrel, de mégsem akad meg rajta senki tekintete. Ám ő sem maradhat örökre az árnyékban.
Ahogy korábban, a történet bemutatása most is több fronton, egymás mellett párhuzamosan zajlik. Már régóta nem lehet azt mondani, hogy a sztori Saunders vagy éppen Benning körül forog, mert ennél már sokkal nagyobbá nőtte ki magát az, ami Sienna Cole fejében megszületett. Minden egyes karakter szemszöge és bemutatása ugyanolyan fontos és itt már mindenki pont ugyanannyira érdekes is az olvasó részére. Ez pedig hozzásegíti az olvasót ahhoz, hogy elvesszen a lapok között és a figyelmét maximalizálni tudja a leírtak irányába. Ez már csak azért is áldásos, mert az események pörögnek, megállíthatatlanul törnek előre és a teljes kép megismerése nem adja könnyen magát. Ahogy korábban sem, úgy most sem adja a tudást ingyen a szerző, megköveteli az olvasótól is, hogy maga is vegyen részt ebben az őrült hajszában.
A regény felépítésileg is túlmutat a korábbi köteteken. Képzeld el, hogy kapsz maréknyi kirakót, nem túl nagy darabszámmal, de ahhoz pont elég, hogy minimális kihívás mellett jól szórakozz. Majd kapsz még két ilyen apró csomagot, amivel szintén kellemesen eltöltöd az idődet. Ezek után jön valaki, aki az eddig kirakott részleteket összerombolja, hozzáad még ugyanannyi darabot és azt mondja, hogy kezd elölről. Te pedig kissé bosszankodva, de nekiállsz, majd azt veszed észre, hogy a korábban létrehozott egységek másként is felhasználhatóak és végül egy sokkal nagyobb és összetettebb képpé állnak össze. Na pont ilyen érzés volt forgatni Az ígéret rabjai című részt. Az alaptudás a korábbi részek által már a rendelkezésünkre állt, ezeket a szerző nem is hazudtolta meg, de magasabb szintre emelte, amely által újabb és újabb perspektívákkal bővítette az eredeti koncepciót.
A cselekmény fordulatos, sokszor meglepő. A könyv játszik az olvasó érzékelésével és lelkével, de mindezt tisztelettel teszi. Ahogy Saunders, úgy Sienna Cole sem lépte át a saját lélektani határát, de ettől még nem vált vajszívűvé. A regény többször tartalmaz a nyugalom megzavarására alkalmas jelenetet, melyek egy része szükséges rossznak, másik fele pedig egyenesen kegyetlenségnek betudható, de minden tettnek oka van. Vannak megható és megrendítő jelenetek, amelyek nem azért kerültek bele a sztoriba, hogy a drámai hatást fokozzák, hanem mert ezek kellettek ahhoz, hogy a történet a megfelelő irányba tudjon tovább haladni. Nehéz döntésekkel és áldozatokkal tarkított utat járnak be a karakterek, amelyek legvégül sem a feloldozás lehetőségét hozzák magukkal.
Eleinte voltak bennem kétségek e történet irányába, de fokozatosan vetkőztem le őket. Őszintén megmondom, nem hittem abban, hogy ennyire magával fog ragadni. Az elmúlt évek alatt megismertem már a szerző munkásságát annyira, hogy tisztában legyek azzal, mennyi érték rejlik a személyében és tudjam, mire képes, ám ennek ellenére is úgy éreztem, hogy ez a sorozat egyre messzebb sodródik tőlem. Erre bumm, rácáfol és végül a zárókötet hotlversenyben végez a korábbi kedvencem, a Reményszimfónia mellett.
Az Ígéret sorozat sokkal nagyobbá nőtte ki magát, mint amit valaha is feltételezni mertem. A kiépített világ komplex, a cselekmény részletes, de a lendületből nem veszít, a tartalom pedig meglepő és fordulatos. Egyszer magával ragadott, máskor meghatott, de mindvégig alaposan megdolgoztatott. Az ördög a részletekben rejlik – tartja a mondás. Azt hiszem, nincs is ennél tűpontosabb példa ennek igazságára, mint Az ígéret rabjai. Borzasztó elégedettséggel és kis fásultsággal tettem le ezt a történetet; mert míg egy igazi belevaló élménnyel gazdagodtam, nem tudok csak úgy elmenni az oldalakon felmerülő veszteségek mellett. A karakterek kiléptek a lapokról, önálló entitással felfegyverkezve törtettek előre. Számomra összemosódott a képzelet és a valóság: ezek az emberek nem létezhetnek csak a szerző és az olvasó fantáziájában, annál sokkal élethűbbek. S pontosan ezért remélem, hogy a talpon maradtak fel tudnak épülni az őket ért hatásokból. Sienna Cole tehetséges szerző, akinek a nevét minden felnőtt olvasónak meg kellene ismernie.
Szereplők: Konkrét jellemrajzot lehetne írni minden egyes karakterről. Lélegeznek, éreznek. Valóságosak.
Történet: A történet globális szintig nőtte ki magát a zárókötetben. Ez okozhatott volna teljes összeomlást vagy éppen arathatott nagy sikert. Szerencse, hogy az utóbbi teljesült. Hihetetlen, ahogy a szerző mindvégig a kezében tudta tartani a gyeplőt, pedig ennyi rakoncátlan karakterrel ez nem lehetett egyszerű. De elérte, hogy senki ne köpje szemen magát. Ezen lélektani irányvonal mellett pedig a rengeteg izgalom, amely a könyv lapjain leledzik, csak hab a tortán. A végjátszma grandiózus és hiteles. Minden ízében tökéletes.
Nyelvezet: A regény könnyen és gördülékenyen olvasható, de a leírtaknak hatalmas súlyuk van. Minden egyes szó elhelyezése tudatos és pallérozza az elmét. Ilyen az, mikor a fogalmazásmódhoz esztétikai érték is párosul.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom.
Esztétika: A könyv kivitelét tekintve a korábbi kötetekhez tökéletesen illeszkedik.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Azt hisszük, mindenre fel vagyunk készülve, ismerünk minden lehetséges fenyegetést és veszélyt, megtesszük az összes létező óvintézkedést, aztán a halál gondol egyet, és kerülő úton érkezik."
"– Mindannyian áldozatokat hozunk a túlélésünk érdekében. De vajon az a megoldás, hogy magunk is állattá válunk az elállatiasodott világban?"
"Fiam, vannak nehéz esetek, irdatlan nehéz esetek és reménytelen esetek. És amikor ilyennel találkozol, el kell fogadnod, hogy nem tehetsz semmit. Az öreg Harold Emerson prof, az egykori szupervizora szavai. Talán tőle eredt Wade azon meggyőződése, ami később a mantrájává vált, hogy nem mentheti meg az egész világot. Valóban nem… de nem tudta megtenni, hogy meg sem próbálja."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése