Ami elkezdődik, az egyszer véget ér.
Két fivér.
Az egyik Jó.
A másik Gonosz.
A halhatatlanságért és örök ifjúságért cserébe
együtt vigyázzák a Végtelen Erdő békéjét,
együtt igazgatják a Jók és Rosszak Iskoláját.
Ám minden Iskolamesternek próbát kell kiállnia.
Az ő próbatételük a hűség.
De mi történik, ha a hűség meginog? Ha a vérségi kötelék szálai meglazulnak? Ki marad életben? Mi lesz az Iskola és a tanítványok sorsa?
A világhírű író, Soman Chainani ebben a regényében a Jók és Rosszak Iskolájának előzménytörténetét fejezi be, amely A kezdet kezdetével indult.
A két fivér harca folytatódik, de vajon ki a Jó és ki a Gonosz? A küzdelem háborúba sodorja őket, ahol egy váratlan felismerés örökre megváltoztatja az Iskola történetét.
A Jók és Rosszak Iskolája sorozat nem lett olyan elterjedt, mint amire én régebben gondoltam. Kevés helyen jelenik meg, pedig pár évvel ezelőtt a Menő Könyvek elhozta a számunkra a teljes szériát új köntösbe bújtatva, ami igencsak mutatósra sikerült, valamint a szöveggondozásra sem lehet panasz, mert még újra is fordították. Az azóta eltelt időben is töretlenül hozzák a kiegészítő köteteteket, amelyek számosságát tekintve nincsenek sokan, de nem kevésbé elhanyagolhatóak azok számára, akik hozzám hasonlóan szeretik Soman Chainani világát.
Az eredetileg háromrészes sorozat végül hat kötetre bővült, amelyből jelenleg négyet olvastam. Ahelyett, hogy a maradékot is sorra kerítettem volna, kicsit megborítottam a rendet és inkább az előzmény duológiával folytattam a sort. Ezek a kötetek rövidebbek és az Iskolamestereket helyezi előtérbe, akikből csupán egy maradt már, mikor az eredeti sztori elkezdődött. De hogy mi történt az ikrekkel? Ez egy olyan kérdéskör, ami sokszor megfogalmazódott már bennem és amelyre választ is nyújt e két regény. A kezdet végzete című könyvben az olvasó már tisztában van azzal, milyen törést szenvedett el az ifjak kapcsolata, sőt, igazából tudja azt is, ki fog kikerülni végül a harcból győztesen, de az odáig vezető út sokkal érdekesebb annál, minthogy homály fedje. A szerző fejében megszülető képek most sem vádolhatóak meg azzal, hogy földhöz ragadtak lennének. Ebbe a közel négyszáz oldalba a szerző mindent a belesűrített, amire halandó ember nem is gondol.
A regény ott veszi kezdetét, ahol az előző kötet a végére ért: az egymás irányába bizalmatlan fiúk, akik közül már nem egyöntetűen eldönthető, hogy ki a Jó és ki a Rossz, éppen felkeresik Gabaldon apró falucskáját, hogy az iskolájukba vigyenek egy-egy olvasót, aki a reményt jelentheti a számukra. Ez az elmélet pár perc alatt meg is dől, s majdnem a fiúk vesztét okozza. A korábbi konklúziókra a faluban történtek is ráerősítenek, s így már az olvasó is elkönyvelheti, hogy a kapcsolatukban keletkezett kár szinte helyrehozhatatlan - legalábbis olyan erőket kellene megmozgatni érte, amelyek túlmutatnak az Iskolamesterek hatáskörén. S míg ezek a belső folyamatok lejátszódnak, az iskolából elszöktetett tanulók sem pihennek, hanem a saját történetük megvalósításán dolgoznak – amely végül újra visszavezet az iskolába. Így a történet végül egy nagy kompozícióba egyesül és fellebbenti a fátylat arról az eseményről, amely az eredeti sorozat prológusát jelenti.
Az előző kötet végén a sztori kétfelé ágazott azáltal, hogy a diákok egy csapata elindult Kampó Jakabbal, hogy visszaállítsák a rendet Sohaországban Pán Péter uralmának megdöntésével, személyének kiiktatásával. Ez a cselekedett hatalmas kárt okozott az iskola működési menetében, hiszen a történtek hatására a megmaradt diákok hite megrendült a rendszer felé és hát valljuk be, hiába küzdenek a fiúk azért, hogy a rendet helyreállítsák, ha abszolút nem jó célokkal és tettekkel próbálkoznak. A hatalmuk gyengülése ezáltal mindvégig jól nyomon követhető a külső szemek számára is. Ebből is remekül látszik, hogy a történet szereplői mindvégig gyerekek, akiknek a jellemfejlődési folyamata össze sem hasonlítható az általános képpel. Tanulnak a hibáikból, ám azt is a maguk sajátos, szélsőséges módján. Én ezt nem tartom hibának, hisz úgymond koruknak megfelelően viselkednek, csupán a vállukat nyomó súlyhoz nem nőttek még fel – de ez nem is megkövetelhető tőlük. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a sorozat elsősorban gyerekeknek íródott, így az ő reakcióik és meglátásaik azok, amelyeknek meg kell jelennie a lapokon, hogy élvezhető maradjon számukra a történet.
Kicsit nehezen rázódtam vissza a sztoriba. Már az első oldalakon szemöldök ráncigálós jelenetek elevenednek meg a lapokon. Tehát az, hogy Aladdin egy kalózhajón vízi zombikkal harcol, nonszensz. Megvan a maga dramaturgiai hatása, engem is pont az irracionális mivolta miatt mosolyra fakasztott, és igazából, ha felidézzük a korábbi rész eseményeit, még a relevanciája is megkérdőjelezhetetlen. De elmondható már a nyitójelenet alapján, hogy a szerző nemhogy átlépi az általános kereteket, hanem nem is észleli azok jelenlétét. Na, és ez a teljes könyvre igaz.
A helyzetek humorosak, meglepőek, tényleg határtalanok, ami alapvetően nem gond. Ehhez társul még, hogy az alaphangulat és a cselekményfelépítés most is erősen megidézi a klasszikus Andersen és Grimm mesék irányvonalait, így egyszerre lesz a történet varázslatos és elborzasztó. Mint egy nulladikszintű horrorkönyv, kedves köntösbe bújtatva. Olvasás közben sokszor nem is realizáltam a leírtak tényleges valóját, hanem csak utána, hogy letettem a könyvet. Ez pedig azért nem mindenkinek jön be, sőt, én úgy vélem, hogy pont ezen attitűd miatt érdemes lenne az ajánlott korosztályt kissé megemelni. A mostani haladó társadalmat figyelembevéve sem engedném ezt a könyvet jó szívvel 14 éves kor alatti kézbe.
A szerzőre mindig is jellemző volt, hogy a szereplők között fennálló kapcsolati hálót nem konkretizálja. Mondhatni nem tesz különbséget szeretet, barátság és szerelem között, hanem ezeket egy nagy érzelmi halmazban kezeli. Már a korábbiakban is volt bennem emiatt némi számotvetés, de A kezdet végzetében ez végképp kicsúcsosodott. Nem tudom megfelelően értelmezni, hogyha néhány szereplőt egyöntetűen besorol a nemi identitása alapján, akkor a többiek esetén miért ennyire homályosak a határvonalak? Ez a fajta ábrázolásmód zavarba ejtő, sok esetben kényelmetlen volt a számomra. Úgy vélem, hogy haladó gondolkodással rendelkezem, s jelen esetben sem ez volt a problémám forrása, hanem az érzelmi kettős mérce, ami miatt nem minden esetben tudtam megfelelően megfogalmazni, hogy a karakterek közötti kapcsolat milyen dinamikával rendelkezik. Szerintem a vonzódást és a bajtársias viszonyt nem lehet ugyanúgy kezelni, hiszen teljesen más érzet és tudat társul hozzá.
Bár tisztában voltam a könyv legvégével, mégis valahol mélyen, a bennem élő gyermek reménykedett, hogy a szálak másként futnak össze. Keserédes volt emiatt ennek a regénynek a végére érni, mert el kell ismernem, hogy a szerző jól alkotta meg az előzménytörténetet, hiába kacifántos és sokszor úgy tűnik, hogy nem is jön ki a végső konklúzió, de másfelől számomra pont emiatt szomorú is lett. A végkicsengés negatív. Olyan érzést nyújtott, mint mikor egy régóta zsibongó terem hirtelen elnémul. A könyv után én magam is csak csendben ültem tovább és nem szerettem volna még kilépni ebből a világból, mert tudtam, hogy az akkor már valaminek a végét jelenti. A kezdet végzetét.
Soman Chainani ismét nagyot alkotott a maga módján. A határokat még most sem ismeri el, bátor és lendületes ecsetvonásokkal festi fel az általa elképzelt jeleneteket a lapokra. Nem érdekli, ha szélsőséges vagy egyenesen groteszk, mert szerinte pont ettől válik szórakoztatóvá. A gyermeki gondolkodásmenet miatt, ami a karakterek sajátossága, amúgy sem lehet ezt a sztorit ennél komolyabban venni – s nem is kell. Ez a könyv a legnagyobb fantazmagóriák kiélésére biztosít lehetőséget. A testvérpár története attraktív és cselekményben gazdag. Hiába tudja az olvasó, mi lesz a legvégén, akkor is kíváncsi marad az odáig elvezető útra. Arról pedig részletes beszámolót kap. Nem bánom, hogy elolvastam az előzmény duológiát, csupán azt, hogy nem tudta végül nagyrészben beváltani a hozzá fűzött reményeimet.
Szereplők: Az előző kötethez már viszonylag kevés új arc csatlakozik, így mondhatni a szereplőgárda zömében azonos a korábbi résszel. Egy-egy kulcskarakter ismerszik meg csupán a lapokon, viszont ők gyorsan és könnyen beazonosíthatóak, így jelenlétük csak vérfrissítést eredményez.
Történet: Ebben a kötetben minden titokról lehull a fátyol: kiderül, hogy az ikrek sorsa hogyan alakul és kiből válhat az egy Iskolamester – ez a tudás azonban súlyos árakat követel meg, amely megfizetésére nem mindenki áll készen.
Besorolás: Szórakoztató irodalom, ifjúsági.
Nyelvezet: Alapvetően könnyű olvasni ezt a regényt, nem sok cifra kifejezés fordul elő a lapokon.
Esztétika: Kicsit bánom, hogy az előzménykötetek gerince nem kapcsolódik a fő sorozat képéhez, de ez legyen a legnagyobb problémám. Tetszik a rajzolt, modern stílus, jól illeszkedik a sztorihoz. A belső illusztrációk is szépek, bár kissé sötétek.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Vagy én is beleestem a fiúdba, vagy halálosan félek tőle – motyogja Ridoc. – Ebben a pillanatban nem tudom biztosan."
"– Csak hogy tiszta legyen, az a villámcsapás az előbb odafent nem… – Kettőnkre mutat, – Tudod. Nem miattunk volt. – Elfintorodik. – Úgy értem, miattunk volt, mert felhúztam Violetet, de nem úgy volt miattunk, hogy… miattunk. Ha érted, mire gondolok.
Komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne kezdjek látványosan sóhajtozni.
– Valahogy sejtettem – feleli Xaden. – Először is azért, mert megbízom Violetben, másodszor pedig azért, mert – lesajnáló pillantást vet Ridocra –, nem volt elég nagy a villám.
Ez komoly?"
A könyv adatai:
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenés ideje: 2024. január 24.
Terjedelem: 368 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése